gyermektáncház

Immár  tizenöt éve képezi tevékenységünk részét a gyerekeknek szervezett táncház és a hozzá kötődő nagy népi rendezvények, miket idén is sikerült előkészítenünk és lebonyolítanunk.

Programjainkat  heti rendszerességgel bonyolítjuk le, minden kedden 16.3o – tól óvodásoknak (résztvevők száma: 3o-5o gyermek), kisiskolásoknak (résztvevők száma: 3o gyermek).

Gyermektáncházaink célja az,  hogy a kisebb korosztályokkal megismertessük a magyar népzenét, népdalokat és a néptánc alapvető tánclépéseit, amire a nagyobb korosztályoknál építeni lehet a táncrendek oktatására. A táncházban résztvevő gyermekek élő zenére táncolnak, melyet Melkhurn Róbert és barátai  (Folker együtttes) biztosítanak.
A gyermektáncház másik célja a magyar népi ünnepkörök megismertetése  és az ehhez kötődő szokások, csúfolók, népdalok  megtanítása (pl. szüret, regölés, farsang, pünkösd). Ezen alkalmakkor az ünnepeket megelőzően elmondjuk a szokásokhoz kötődő mondákat, mítoszokat, a szokás eredetét, majd megtanítjuk a játékokat, énekeket. Az ünnep eljövetelekor a már ismerteket felhasználva megünnepeljük a soron következő ünnepet.

(lásd. Galéria)

"Szervusz kedves barátom"- kisfilm